ProZ.com translation contests »
5th ProZ.com Translation Contest: "Travel" » English to Hungarian » Entry by Andrea Szabados

Source text in English

Translation by Andrea Szabados (#3376)

All travel is now merely a means of moving a camera from place to place, all travellers are ruled by the all-powerful lens. Visitors old-fashioned enough to wish only to stand and look with their anachronistic eyes are shoved aside by the photographers, who take it for granted that while they do their ritual focusing, nothing else may move or cross their vision. Those peculiar souls without a camera must step aside for those more properly occupied, must wait while the rituals take place, and must bide their time while whole coaches stop and unleash upon the landscape the Instamatic God. And the populations of whole countries seeing themselves cannibalised, swallowed up, vacuumed into the black-ringed staring eye, wrench what they can from the cannibals. You want picture my house, my camel? You pay.

None of this would matter, perhaps, if anything worthwhile was being accomplished. If all the constant busyness and clicking produced, at its end, what had not existed before, images of beauty captured or truth told. But, sadly, this isn't so. The camera is simply graffiti made respectable.

The camera is the means by which we stamp ourselves on everything we see, under cover of recording the Wonders of the World already wonderfully
recorded by professionals and on sale at every corner bookshop and newsagent. But what use to show Aunt Maud, back home, postcards of the Tuscan landscape, since we are not in the picture to prove that we were there?

No stretch of rocks has verity unless I am within it. No monument exists
but for my wife, leaning against it. No temple is of interest without my face beside it, grinning. With my camera I appropriate everything beautiful, possess it, shrink it, domesticate it, and reproduce it on my blank sitting-room wall to prove to a selected audience of friends and family the one absolutely vital fact about these beauties: I saw them, I was there, I photographed them, and, ergo, they are.

from "Amateur Photography: the World as it isn't and our Fred" by Jill Tweedie in the Guardian
Manapság az utazás egésze csupán arról szól, hogy a fényképezőgépünket egyik helyről a másikra hurcoljuk; az utazók a mindenható lencse uralma alatt élnek. A fotósok, akik biztosra veszik, hogy a képélesség beállításának rituáléja közben senki és semmi nem zavarhatja meg a látványt, eltapossák azokat a turistákat, akik elég maradi módon csak álldogálni szeretnének, és saját elavult szemükkel mustrálják a látnivalókat. E fényképezőgép nélküli furcsa szerzetek kénytelenek félreállni a helyesebb elfoglaltságot űző emberek elől, megvárni, míg a szertartás véget ér, és eljöhet az ő idejük, miközben egész turistabuszok engedik szabadjára a környéken a kattintgatás istenségét. És a fekete monoklis gülüszem által felfalt, elnyelt, beszippantott helyi lakosság mindent kiprésel a kannibálokból, amit csak lehetséges. Ákársz fotó enyim ház, enyim teve? Ákkor fízet.

Mindez talán nem lenne baj akkor, ha bármilyen épkézláb eredménnyel járna. Ha a folytonos lázas kattogtatás végül olyasvalamit hozna létre, ami korábban nem létezett; a megragadott szépség vagy az elmesélt igazság képeit. Sajnos azonban nem ez a helyzet. A fényképek csak a falfirkák szintjén elfogadhatóak.

A fényképezőgép az az eszköz, amellyel a világ csodáinak megörökítése ürügyén bevéshetjük magunkat mindenhová, ahol jártunk. Igaz, ezeket a csodákat profi fotósok már csodálatosan megörökítették, és a képeket minden sarki könyvesboltban és trafikosbódéban meg lehet venni. De hogy nézne ki, ha hazaérve képeslapokat mutogatnánk Manci néninek a toszkán vidékről, és mi nem lennénk rajta a képen annak bizonyítékaként, hogy ott jártunk?

Egyetlen sziklafal sem lehet valódi, ha nem állok előtte. Csak az a műemlék létezik, amelynek a nejem nekitámaszkodik. Csak az a templom érdekes, amely mellett ott látható a vigyorgó ábrázatom. A masinám segítségével minden szépet magamévá tehetek, birtokolhatok, összezsugoríthatok, megszelídíthetek, és reprodukálhatok a nappali sivár falán, ezzel bizonyítva a barátokból és rokonokból álló válogatott közönségnek a szépséges látnivalóval kapcsolatos egyetlen és legfontosabb tudnivalót: azt, hogy én láttam, én ott voltam, én lefényképeztem, tehát létezik.

Részlet Jill Tweedie „Amatőr fényképészet: a világ és Fred, aki előtte van” című írásából, megjelent a Guardian című lapban